Adrian Toomes (616)
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Keselyű.
Tartalomjegyzék |
Története
Adrian Toomes két okból lépett a bűnözői pályára: az egyik ok a bosszú, a másik pedig, hogy elkerülje a halált. Bűnözői karrierjét akkor kezdte meg, amikor szembekerült üzlettársával Gregory Bestmannel, a Bestman & Toomes kutatómérnökével, aki évek óta sikkasztott a közös vállalkozásuk nyereségéből. Az idős Toomes összeverekedett a nála jóval fiatalabb társával, és természetesen alulmaradt. Elkeseredetten kezdte el kutatni, hogyan állhatna mégis bosszút. Toomes éjt nappallá téve dolgozott a mára már hírhedt szárnyas repülő szerkezetén, és alávetette magát egy különleges sugárterápiának, amely segítségével emberfeletti erőre tett szert (ezt az erőt később elveszítette). Mikor Bestman kirúgta őt közös vállalatuktól, az öreg elérkezettnek látta az időt arra, hogy bevesse titkos fegyverét, és igazságot szolgáltasson magának. Toomes felvette a Keselyű álnevet, és teljesen feldúlta korábbi cégének telephelyét. Megrészegülve a korlátlan hatalom lehetőségétől, tovább folytatta felforgató tevékenységét New York városában, a rendőrség pedig tehetetlen volt. Ekkor került szembe Pókemberrel, aki csak találékonyságának köszönhette, hogy végül legyőzte a szárnyas vészmadárt. A Keselyűnek időközben rosszindulatú rákos daganata fejlődött (amelyet a börtön kórházban diagnosztizáltak), a szárnyas szerkezetét működtető energia telepek miatt. Toomes a börtön kórházban ismerkedett meg egy Blackie Drago nevű kétes alakkal, aki szökése után ellopta a Keselyű felszerelést, és végig rabolta fél New Yorkot. Toomes szintén megszökött, és úgy döntött, végez minden ellenségével, elsősorban Pókemberrel, aki megalázta őt, és Dragoval aki bitorolta a szárnyait. A Keselyű, hogy céljait elérje, több szuper bűnözővel is ideiglenes szövetségre lépett, például a Kaméleonnal és az első Zöld Manóval, majd később Oktopusz Doktor 1-ral, Homokemberrel, Elektroval, Mysterio 1-val és Kraven 1-nel megalapították az első, Baljós Hatos nevű csoportot, amelynek egyedüli célja a falmászó Pókember elpusztítása volt. A csapat sikertelen akciói után, egy időre visszavonult, majd a Keselyű kidolgozott egy bonyolult bio-kémiai eljárást, amely megszabadította őt betegségétől, sőt még meg is fiatalította őt. Az „ifjú” Toomes vérszemet kapott, és még erőszakosabbá vált, rövidesen elkészített egy fejlettebb Keselyű páncélzatot, amelyet új fegyverekkel szerelt fel. A korábbi Baljós Hatos mintájára, létrehozta a Baljós Hetes nevű bandát, amelynek feladata az volt, hogy leszámoljon Kaine-el, aki a Keselyű több korábbi szövetségesét is megölte. Később egy Pókemberrel vívott csata során egy bizonyos David Kalen, valahogy kiszívta belőle a fiatalságot, és Toomes visszaváltozott azzá az öreg és beteges emberré, aki korábban volt. Kis idő múlva a Keselyű visszatért, és belépett az új Baljós Hatosba, amely Octopus Doktor gyilkosát, Kaine-t akarta eltenni láb alól.
Képességek és Szakértelmek
Adatok:
- Erő: Ha öltözékét viseli ereje emberfeletti lesz és kb. 315 kg kinyomására képes, a ruha nélkül, csak egy időskorú átlag férfi erejével rendelkezik.
Felszerelés
Felszerelés: Toomes vitathatatlanul zseniális tudós volt, így nem okozott gondot neki a Keselyű repülő szerkezetének megtervezése és megépítése. A repülő – harci – páncélzatot, egy elektro-magnetikus antigravitációs generátor működteti, amely 6 órányi folyamatos repülést biztosít, maximum 500 méteres magasságban. A Keselyű maximális repülési sebessége 95 mérföld óránként. Ezen kívül magával hord egy plazma fegyvert és számos, ismeretlen típusú gránátot.
Írta: Ben Reilly
,
Kategóriák: Baljós Hatos (616) | Humán Karakterek | Sablonban levő karakterek | Ismert Személyazonosság | Férfi Karakterek | Barna Szem | Kaukázusi Bőrszín | Ősz Haj | Amerikai | 616-os Föld | Élő Karakterek | Teljes Karakter Adatlapok | Szárnnyal Rendelkező Karakterek | Páncélos Karakterek | Egyértelműsítő:Keselyű
Kategorizálás > Állampolgárság > Amerikai
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Kaukázusi Bőrszín
Kategorizálás > Hajszín > Ősz Haj
Kategorizálás > Karakterek > Páncélos Karakterek
Kategorizálás > Karakterek > Szárnnyal Rendelkező Karakterek
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Ismert Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Barna Szem
Kategorizálás > Típus > Humán Karakterek
Kategorizálás > Típus > Világok > 616-os Föld
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
Baljós Hatos (616)
Egyértelműsítő:Keselyű
