Alexander Gentry (616)
Vitalap0this wiki
Tartalomjegyzék |
Története
Alexander Gentry, az Egyesült Államok hadseregének fegyver mérnöke, hónapokig megállás nélkül dolgozott „szalmabáb” névre keresztelt hadifelszerelése tökéletesítésén. Büszkén mutatta be feletteseinek a páncélzatot, azonban hatalmasat kellett csalódnia. A vezetőség visszadobta a fegyverzet terveit, és közölték Gentry-vel, hogy nem hajlandóak tovább finanszírozni eszement ötleteit. Gentry mérgében úgy határozott, ha a hadseregnek nem kell a fegyver, akkor majd az alvilágban fogja kamatoztatni annak képességeit. Gentry maga vette fel a páncélzatot és a Porcupine nevet, és így vált a Marvel Univerzum egyik első álruhás szuperbűnözőjévé. A Szalmabáb több alkalommal is megküzdött, a Hangya 1 néven is ismert Henry Pym-el, és társával Janet van Dyne-el, álnevén a Darázzsal. Ezek a harcok általában Gentry bukásával és csúfos vereségével végződtek. Egy újabb kudarc után Szalmabáb lehetőséget kapott a Maggia bűnszervezet egyik fejétől, Luchino Nefaria-tól, aki felajánlotta Gentry-nek, hogy legyen jelmezes ügynökökből álló magánhadseregének tagja. Nem sokkal Szalmabáb belépése után, a társaságot szétzúzta az X-Men nevű mutáns szuperhős csapat, Gentry pedig börtönbe került. Szökése után Gentry belevetette magát az alvilág sötét ügyeibe, és több szuperbűnözővel is szövetségre lépett. Betársult a Batroc Brigádba, majd a Cowled parancsnok által vezetett csapatba, amelynek tagjai Angolna I, a Madárijesztő és Plantman voltak. Szalmabáb összecsapott Amerika Kapitánnyal is, de természetesen alulmaradt. Angolna I és ő, egy földön kívüli tudatmódosító berendezés aktiválásakor szembe kerültek az Oltalmazókkal, de most is vesztettek. Később Szalmabáb és csapata betört Manhattan legelőkelőbb szállodájába, hogy ellopjanak egy széfet, vesztükre a Darázs épp abban a hotelben rendezte divatbemutatóját, és Fullánkkal valamint Éjsólyommal az oldalán meghiúsította terüket, és alaposan elbántak a bandával. A sorozatos kudarcok ellenére, Szalmabáb nem adta fel, és miután újra megszökött a börtönből, Justin Hammer szolgálatába állt. Hammer azzal bízta meg Szalmabábot, hogy bármi áron pusztítsa el ősellenségét, Vasembert. Mint mindig, Szalmabáb megint elbukott. Gentry végül elhatározta, hogy eladja harci öltözékét, és visszavonul. A dolgok kedvezőtlen alakulása miatt, Szalmabáb börtönbe került, Amerika Kapitány és társa, Nomád (Jack Monroe) közreműködése folytán. A börtönben töltött idő megváltoztatta a bűnözőt, aki érezte, hogy hamarosan meghal. Felvette a kapcsolatot a Bosszú Angyalaival, és felajánlotta segítségét a Serpent Sociaty legyőzéséhez. Az Angyalok dicsőséges győzelmet arattak a gengszter horda felett Gentry segítségével, aki Amerika Kapitány karjaiban halt meg. Utolsó szavait a Kapitányhoz intézte: „Úgy halok meg, ahogy éltem… vesztesként.” Gentry azonban hősiesen küzdött a Serpent Sociaty ellen, és bátorsága elismeréseként halála után páncélzatát kiállították az Angyalok Kúriáján a következő szöveggel: „Szalmabáb fegyverzete - aki az Angyalok becsületes ellenfele volt”.
Képességek és Szakértelmek
Adatok:
- Erő: Korának és testalkatának megfelelő átlagos fizikai erővel rendelkezett. Mikor páncélzatát viselte kb. 100 kg-ot képes felemelni.
Felszerelés
Felszerelés: Maszkjába infra-vörös lencsék vannak beépítve, amely segítségével éjjel is tökéletesen lát. Páncélzata ellenáll a legtöbb kézifegyver támadásának, és tüskéi révén halálos sebet tud ejteni támadóin. Övén két különböző hatású bomba kapszulát hord, amelyek egyike mérges gázt, a másik pedig robbanószert tartalmaz. Csizmáiba miniatűr rakétahajtóműveket szerelt, amelyek 10 percnyi levitációt tesznek lehetővé.
Írta: Ben Reilly