Deadpool (616)Szerkesztés
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Wade Wilson, Deadpool.
Tartalomjegyzék |
Története
A szabad szájú zsoldos katona, akit ma Deadpool-ként ismer a világ, nem más, mint egy balul sikerült orvosi kutatás eredménye, amelyet a kanadai kormány finanszírozott. Az X Fegyver Program valódi célja, vagyis genetikai módosításokkal létrehozott szuperhősök „gyártása”, csak magas kormánykörökben volt ismert. Ez a program adta Wolverine adamantium csontvázát, a Kardfogú bestiális természetét, és ez változtatta a Kósza nevű kalandort kíméletlen gyilkoló-géppé. Wade Wilson akkor került a középpontba, amikor a kormány három fent említett csúcs ügynöke megszökött a testülettől, és a maga útját kezdte járni. Miután Wade-nél az orvosok gyógyíthatatlan rákot (és elmebajt) diagnosztizáltak, elhagyta szerelmét, és elfogadta az egyetlen lehetőséget az életben maradásra, önként jelentkezett az X Fegyver projectbe. A program kutatói lemásolták Wolverine öngyógyító képességét, és mesterséges úton átültették Wade-be. A meglehetősen bizarr eljárás mellékhatásaként Wilson bőre és arca rettenetesen eltorzult, és leginkább egy félig megrágott tehénlepényre emlékeztetett. A terv totális kudarccal végződött, és az elkábított Wade-et átszállították egy börtön kórházba, ahol magához térve, az első keze ügyébe kerülő tárgyal kicsinálta a teljes személyzetet, akiket az őrzésére rendeltek oda. Wade megszökött és elrejtőzött, de hónapokkal később visszatért Deadpool álnéven, mint profi zsoldos és bérgyilkos. Miután bérgyilkosként és különc szuperhősként is megerősítette hírnevét, Deadpool leszerződött egy Tolliver nevű terroristával. Új célpontja az időutazó mutáns szabadság harcos, Kábel lett. Deadpool értesült róla, hogy ex-nője - a Copycat néven ismert alakváltoztató, Vanessa Carlyle - éppen Kábel barátnőjének és csapattársának, Dominónak a bőrébe bújt. Wilson többször is támadást indított Kábel és csapata, az X-Erő ellen – és az egyik támadás során megölte Tolliver-t, Vanessát pedig súlyosan megsebesítette. Wade végül megkegyelmezett egykori szerelmének, és öngyógyító képességének átirányításával sikerült megmentenie a lányt. Deadpool-t később elmegyógyintézetbe zárták, ahonnan sikeresen meglépett (némi rombolás árán persze), ez után felkeltette egy interdimenzionális kutatásokat végző cég (Landau, Luckman & Lake) figyelmét, amely azt hitte róla, hogy ő Mithras, aki elhozza majd a Föld új aranykorát. De a prófécia hamisnak bizonyult: ugyanis ha beteljesedik, a világ összes lénye átváltozott volna agyatlan tahóvá. Deadpool megakadályozta a közelgő katasztrófát, és leszámolt a LL & L-el, utána pedig visszatért az egyetlen munkához, amihez értett, a gyilkoláshoz, amihez tökéletes társra talált egy Vak Alfréd nevű idős, hmm… hölgyben, aki foglya/szobatársa és tanácsadója lett egy személyben. Lopott személyiségekkel és sötét titkokkal terhelve, a nagyszájú zsoldos a rejtélyek embere. Hős? Bűnöző? Pszichopata? Vagy talán mindhárom egyszerre? Wade Wilson a saját szabályai szerint él, és nem játssza mások játékait. A káosz ügynöke, a kibírhatatlan rend világába korlátozva, ő Deadpool. Az ég irgalmazzon annak a szerencsétlennek, aki keresztezi az útját.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
Deadpool egyetlen különleges képessége a regeneráló faktorában rejlik, amely sokban hasonlít a mutáns X-Men, Wolverine öngyógyító képességéhez. Deadpool szervezetének károsodott szöveteit az átlagos emberi szervezetnél sokkal gyorsabban képes regenerálni. A gyógyulási folyamat sebessége egyenes arányban áll a Deadpool által elszenvedett sérülés súlyossági fokával. Például bármilyen lőfegyver, okozta sérülésből - amennyiben az nem ért létfontosságú szervet - egy óra leforgása alatt tökéletesen felgyógyul. Gyors öngyógyító képessége gyakorlatilag immúnissá teszi a mérgek és a legtöbb kábítószer ellen. Például elképzelhetetlen, hogy az alkohol befolyása alá kerüljön. Némi immunitással, a fáradtságkeltő enzimekkel szemben is rendelkezik így aztán teherbíró képessége is nagyobb, mint az átlagos embereké.
Szakértelmek
Perfektül beszéli a japán, német, orosz és spanyol nyelveket.
Felszerelés
Felszerelés: Deadpool jártas a legtöbb harcművészeti ágban és ezen kívül számos fegyver használatát elsajátította, kedvencei a hajító csillagok gépfegyverek, de mesteri szinten űzi, a japán szamuráj kard, a katana használatát. Továbbá rendelkezik egy teleportáló szerkezettel, és egy holografikus projektorral, amelyek sokszor húzták már ki őt a veszélyes helyzetekből.
Írta: Ben Reilly
Kategorizálás > Állampolgárság > Kanadai
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Kaukázusi Bőrszín
Kategorizálás > Hajszín > Kopasz
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Titkos Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Barna Szem
Kategorizálás > Típus > Mutálódott Karakterek
Kategorizálás > Típus > Világok > 616-os Föld
S.H.I.E.L.D. (616)
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
Titkos Oltalmazók
X-Fegyver (Csapat) (616)
Bérhősök (616)
Egyértelműsítő:Deadpool
Egyértelműsítő:Wade Wilson
Frightful Four members
Hatok (616)
K Ügyosztály
Rémes Négyes
Secret Defenders members
Weapon X members
