Eric Payne (616)
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Démonirtó.
</div>
Tartalomjegyzék |
Története
Payne Queenstown, Illinoisban nőtt fel, egy iszákos apával, és egy csöndes anyával. Az idejét könyvekkel, erőszakos dolgokkal, kisebb lopásokkal, és lányokkal töltötte. Fiatalként nagyon vallásos volt sokáig, de idővel elkezdett csökkenni a hite. A legjobb barátja Brian Kingston volt, együtt vonultak be a tengerészgyalogsághoz. Ekkoriban kezdte felfedezni a hatodik érzékét, ami figyelmeztette a veszélyre, az eredetét nem ismeri. Ezután összeházasodott Cory-val, egy afrikai amerikai nővérrel. A házasságuk elején egy apartmanban éltek Brooklyn-ban a Foster sugárúton. Payne szolgált a vietnami háborúban, ami az élete egyik rossz választása volt. Sok gyerek és ártatlan halálával szembesült ott. Az egyik katonatársa, McCloskey lerombolt egy Vietnami falut ok nélkül, Payne megpróbálta hadbíróság elé állítani, de nem járt sikerrel. A barátja, Brian Kingston műlábbal tért vissza a háborúból, de ennek ellenére megházasodott, és két gyereke született. Payne jelen volt amikor a fiatalabb Brian Kingstont megkeresztelték. A háborúban jó tengerészgyalogos volt, követte a legkérdésesebb parancsokat is. Ezután ő hazament egy olyan országba, ami már nem ugyanaz volt. A hazatérése után többé nem illettek össze a feleségével, végül Cory elhagyta egy másik férfi miatt, és elválltak. Ezután Payne sok évig az alkohol rabja volt. Elkeseredésében egy gengszternél, Carlo Boccino-nál könyörgött ki munkát. Boccino bérgyilkosként alkalmazta. Payne bérgyilkosként nagy hírnévre tett szert. Azzal nyugtatta a lelkiismeretét, hogy ha bűnözőket öl, azzal nincs semmi gond. Egy autóra telepített bombát, hogy megöljön egy bűnözőt, de az ártatlan feleségét, és a gyerekét ölte meg. Később rájött, hogy hazudtak neki, és akit fel kellett robbantania, az csak egy riporter volt egy újságnál. Teljes balsikernek érezte, és abbahagyta az eddigi munkáját. Eric csatlakozott a Szemgyűjtők szektájához, és ő lett a Lelkek Kaszása, a Halál Ügynöke néven. Egyre nőtt a hite a szektában. Különböző tréningekkel kiélesítették a telepatikus képességét, és ellátták az Árnyék-köpennyel. Ezen kívül megmutatták neki a helyét a szekta sötét lelkigyakorlatainak. Eközben felfedezte a szekta hátsó szándékait, amik egy titkos küzdelmet szolgálnak, a föld ellen mesterkedő, hosszú ideje halott démoni fajok ellen.
Úgy érezte elfáradt, és eldöntötte, hogy otthagyja a szektát. Csinált valami drasztikust Jamaikában és elmenekült. Payne elhatározta, hogy az élete célja lesz, hogy harcol az újjászületett démon fajokkal. Elhatározta, hogy leköveti Cory-t, hogy tisztázza a kapcsolatukat, mielőtt meghalna. Elment New York-ba megtalálni őt. Payne az erejét használta, hogy álcázza a jelmezét a Kennedy reptéren. Ott sétált amikor egy ’halott, orgyilkos démon osztag’ vagy egy ’álcázott démon fejedelem’-et küldött a szekta rajta ütni. Ideiglenesen lenyugtatott egy embert telepatikus irányítással, aki meglátta az álruháját, de gyorsan kijavította. Fogott egy taxit a New Grace korházhoz, ahol Cory dolgozott. A korházban megérezte Deathlok jelenlétét, akit a szekta orgyilkosának vélt. Megtámadta fizikálisan, ami nem vált előnyére, telepatikusan megpróbálta megzavarni Deathlokot, aki rá akart lőni. Deathlok keresztülütötte egy falon, amikor Payne keresztül akarta ütni a köpenyén. Amikor néhány orvos megpróbálta féken tartani Payn-t, ő felvillantotta az egyik képességét, elriasztva őket. Payne eltelportált, követni Deathlokot a kihívás miatt. Payne egy másik dimenzióban várt, felépítve a telepatikus erejét, de amikor Deathlok nem követte visszanézett a földre, és látta, hogy Deathlok az eszméletlen Cory-t tartja. Feldühödött, keresztülhúzta Deathlokot a dimenziójába magával. Payne előhúzott a köpenyéből egy Anti-anyag buzogányt, hogy szétrobbantsa Deathlokot. A két hős végül egyetértett hogy térjenek vissza a földre, ahol Cory-t egy démon kultusz taggal találták. Payne megharcolt a démonnal és leszúrta, de a démon ennek ellenére elmenekült. Payne megköszönte Deathloknak a segítséget, aztán elteleportált Cory-val. Nem maradtak együtt Cory-val, Payne egyetértett hogy váljanak szét megint, mert Cory félt hogy bántani fogja a szekta ha vele van.
Payne később találkozott Vera Geminivel egy night klubban, ahol ő megpróbálta újratoborozni a szektát. Visszautasította, amikor rájött, hogy a szekta a Dr. Strange tulajdonában lévő Agamotto szemét akarja megszerezni, és felfedte a jelmezét dühében. Megtámadta Vera-t. Valkyrie (a klub egy tagja, aki összetévesztette őt egy bűnözővel) megtámadta őt. Payne előhúzott egy hosszú baltát a köpenyéből, és megtámadta Velkyrie-t akiről azt hitte a szekta bérgyilkosa. Amíg ők csapást váltottak, Vera eltűnt, és ezután a Hulk támadta meg Payne-t. Payne elteleportálta a Hulkot egy másik dimenzióba, és ezután visszatért Valkyrie-hez. Payne és Valkyrie megegyeztek, hogy megkeresik a Hulkot aki az Ort-szörnyeteggel harcolt. Payne visszateleportálta a földre, és ő és Valkyrie később követték. Később csatlakoztak Dr. Strange-hez a házában. Strange elmagyarázta nekik az igazi veszélyt, amit a szekta képvisel, és Payne egyetértett, hogy csatlakozik az Oltalmazókhoz szövetségesként, hogy legyőzzék őket. Payne és Strange kialakítottak egy telepatikus kapcsolatot, így amikor Dr. Strange elkapta őket saját erejéből, ő érezte, hogy megvannak.
Payne ezután elteleportált Mexikóba, ahol találkozott az utódjával aki Lelkek Kaszásaként az ő helyét átvette, a neve Szerencse Ügynöke. Payne megharcolt vele, és megtudta, hogy a Xenogenezist (a föld újrabenépesítése démonokkal) újra el akarják kezdeni. Ő elkeseredetten harcolt, amíg csatlakozott hozzá a Cicus és a Hulk. A Cicus zavarta az Ügynököt, amíg Payne és a Hulkkal egy démon csoportra döntöttek egy obeliszket. Amikor Vera Gemini démon formában támadta, Payne gyorsan félreütötte. A csata folytatódott egy másik fronton, ahol Dr. Strange, Éjsólyom és Valkyrie sikeresen visszaverték a Xenogenezist és Baltazart.
Ezek után Payne és Cory kibékültek. Payne úgy érezte, hogyha a szektának vége, Cory biztonságban lehet. Hamarosan kiderült, hogy különböző az érdeklődési körük, Cory elhagyta, elrepült Európába és új életet kezdett. Végül Izraelbe került egy ember szolgálatai alá, akit David Kessler-nek hívtak, aki a Messiást szolgálja. Cory még küldött egy levelet Payne-nek arról, hogy milyen boldog volt. Payne megegyezett Dr. Strange-el, hogy vigyázni fognak a hatujjú kéz újabb fenyegetései ellen. Payne eldöntötte, hogy Kessler a Kéz ügynöke, és összehívta az Oltalmazókat, hogy segítsenek neki Kessler ellen.
Miután az Oltalmazók (Strange, Sárkány, Cicus, Éjsólyom, A Sátán Fia, és Valkyre) felépültek az első Hatujjú kézzel vívott csata után, a Démonírtó elteleportálta őket az árnyék-köpenyével. Miután a Sátán Fia egyetértett, az elmélettel a hat ujjú kézzel kapcsolatban, a hősök elteleportáltak Izraelbe együtt, nyomozni. Miután megérkeztek, Strange kasztolt egy varázslatot, hogy normál kinézetű ruháik legyenek, amivel el tudnak vegyülni Kessler táborában, ahol ő gyógyítóként foglalta el magát. Payne újratalálkozott Cory-val, aki örült neki hogy látja, addig amíg meg nem tudta, hogy azért jött, hogy elvigye Kesslert. A hősök összezavarodtak, amikor Kessler használta az erejét, hogy meggyógyítsa a sebesült Éjsólymot. Kessler megpróbálta meggyőzni magát, miután az igazság fényével felfedezte, Sárkány és Sátán Fia valódi kinézetét, miután ő hívott egy csoport démont, álcázva, mint angyalokat, hogy harcoljanak a hősökkel. Strange megszüntette a varázslatot, és a hősök harcba szálltak a démonok ellen, Payne egy hosszú tőrrel a köpenyéből. Strange nemsokára felfedezte a démonok valódi természetét, és Hyppokri, a Hatujjú kéztől, megszállta Kesslert, és megszólította Cory-t. Hyppokri Kessler formájában félre ütötte Payne-t, de Kessler növelte az ellenállását ellene mielőtt megöli Payne-t. Kessler végül azt választotta, hogy feláldozza magát, és beleugrott Payne pengéjébe, felnyársalva magát. A Démonirtó megpróbálta meggyőzni Cory-t, hogy butaság követni egy ilyen embert, hogy ő a jószándékkal kikövezett út a pokolba, De Cory elmondta neki hogy ha nekünk lenne több álmodónk az út nem vezetne a pokolba mindenáron. Cory végül úgy döntött, hogy Kessler tanainál marad.
A hősök visszatértek Strange szentéjébe, ahol Clea és Wong várta őket. A Démonirtó csatlakozott az Oltalmazókhoz (Éjsólyom nélkül) és a Bosszú Angyalokhoz (Bestia, Amerika Kapitány, Vasember és Energikon) egy nyomozásban, ami a Kéz aktivitását próbálta felderíteni Florida, Citrusville-ben. Amikor az Oltalmazók maguk nyomoztak, Payne és Strange megérezték, hogy a város beszívódott egy valóságok közti Nexusba és szembekerültek Unthinnk-el, aki megszállta a Mocsárlény testét. Unthinnk legyőzte az Oltalmazókat mielőtt Strange megállította a démont. A Hősök ekkor megrongálták a dimenziók közti akadályt, ahol a Hulk a Torpedó, az Ezüst Utazó és Clea tartózkodott fogvatartva, egész Citrusville városával együtt. Közbe Cicus Sátán befolyása alá került, és elvette az árnyék-köpenyt tőle. A Hősök követték a Démont, de nem harcoltak, mert attól féltek, hogy megsérülhet a többi elfogott Oltalmazó. Ők megtalálták a várost, tele arctalan emberekkel és végül harcba kezdtek, miután a Sátán Fia támadott, nem sértve meg az ártatlan támadókat. A csata véget ért amikor a többi Oltalmazó kiszabadult és csatlakozott hozzájuk. Később az egész csapatot visszahozta a földre Mephisto, ahol Satan (Marduk Kurios), Satannish, és Thog várta őket egy látszólag elpusztított földön. Éjsólyom és Cicus is velük volt. Amikor a Satan szembeszállt a hősökkel, egy trükkel Cicust a lányának hívta, és a hősök ledöbbentek. A hősök egyetértettek, hogy háromfelé vállnak, hogy száműzni tudják Satant. Payne, Sárkány, és Éjsólyom Thog-al szálltak szembe és az összes kísértettel, amik valaha háborúban harcoltak. Payne az egyenruháját viselte, amit Vietnamban hordott, és megkínozták a döntésekkel, amiket ott hoznia kellett. Ő összeesett, túltöltődve a bűnöktől. Éjsólyom ideiglenesen megállította a háborút, de Thog egy látomást vetett be egy nukleáris robbanófejjel, ami elpusztította a 3 hőst. Payne és a többi hős meg voltak lepődve, hogy túlélték, miután a túlságosan is meggyőző illúzió elpusztította őket. Ők odaadták az esszenciáikat Dr. Strangen keresztül a Sátán Fiának. A megjósolhatatlan csata után, a démonok és az ördögök felszívódtak, eltűntek, és a sebesülés a világon visszaállt. Visszamentek Strange otthonába, Payne és a többi hős végignézték, ahogy néhányuk elhagyja őket. A Cicus visszatért Payne köpenyével, bocsánatot kért, de elismerte, hogy a Satan befolyása alatt volt, és nincs mit megbocsátani.
Payne azon gondolkozott magában, mi lenne, ha maradna vagy menne, és úgy érezte mentes lenne a harci szándéktól végül.
Payne sétálgatott az utcán néhány órán át, az erejét használva hogy álcázza a ruháját normális kinézetűnek, végül összefutott Ira ’Napfény’ Gross-al, egy vietnami veteránnal, aki jelenleg az utcán élt, és ott gitározott. Amikor Gross meglátta, hogy elmúlik az illúzió Payne ruhájáról, Payne azt gondolta, hogy Gross egy ördög, és Gross félelmében menekül el. Gross elesett és megsérült. Amikor Gross elkezdett könyörögni, hogy ne bántsa, Payne rájött, hogy ő csak egy puszta ember. Gross elvitte Payne-t a lakóhelyére, ahol Payne dühös lett, amikor meglátta a drogokat. (megértette, hogy a drogok elferdítik a valóságot, és ez tette lehetővé, hogy átlásson az illúzión). Payne erőszakkal fenyegetőzött, aztán lenyugtatta magát, és elment, és megfogadta, hogy segít Grosson, miután segített magán. Látva a saját reménytelenségének visszatükröződését Gross-on, visszatért az Oltalmazókhoz, és megpróbálta megtalálni önmagát.
- Első Pókember különszám. -
Payne-t elfogták az ősi kígyóemberek, Dr. Strange-el, Clea-val, Sárkánnyal, Valkyrie-el, Torpedóval és a Hulkkal együtt, és az egyik kígyóember elvette Payne köpenyét.
Démonirtóként, a kígyóember átverte Pókembert, hogy megszerezzen egy szent szobrot, de a Pókember átlátott a trükkön, gondolkozott, és kiszabadította, az Oltalmazókat, akiket bezártak a kígyóemberek.
- Marvel kapitány halála. -
Több más földi hőssel együtt, Payne elment a Szaturnusz holdjára, a Titánra, hogy ő is elbúcsúzzon a haldokló Marvel Kapitánytól.
Egy Skrullt küldtek, hogy tanúja legyen Marvel Kapitány halálának, és Démonirtó alakját választotta. Amikor a valódi Démonírtó megérkezett, a skrull az Ezüst Utazó alakját választotta. Payne a további idejét Napfénnyel töltötte, hogy megpróbáljon segítni neki megtalálni az emberségét, de ő otthagyta, amikor akcióba hívás jött. Clea kapcsolatba lépett Démonirtóval, hogy segítsen megkeresni az eltűnt Sárkányt. Payne segített elteleportálni Valkyriet, Cicust és Clea-t Virginia, Christiansboroba (Sárkány szülővárosába). Elhagyatottan találták a várost, amikor a csapat szétszóródott, kísértetszerű jelenésekkel találták szembe magukat, zavarták őket, és betolták őket a sötétségbe, azután összeütközésbe kerültek Null-al az élő sötétséggel, aki legyőzte Sárkányt.
- Marvel Super-Heroes: Contest of Champions #1-3 -
Sok földi hős oldalán Payne résztvett egy kozmikus csatában a Nagymester és a Halál között, de nem játszott fontos szerepet a küzdelemben.
Payne ezután folytatta a munkát Gross-al, és használta a telepatikus erejét, hogy még összefüggőbbé, tegye az agyát, csökkentve Gross mentális függőségét a heroinnal szemben. Payne igyekezett hogy Gross úrrá legyen a fizikai drogfüggőségen, és Gross egyetértett vele. Egy démon akkor átadott egy váltságdíj követelést Cory Payne-ért, akit elrabolt Ian Fate (a riporter, akinek a Családját megölte évekkel ezelőtt). Emlékezve a múltbeli hibára, Payne kiteleportált, hogy megmentse Cory-t. Payne megtalálta Fate-et egy pentagrammában egy extradimenzionális lénnyel a szolgájaként, és Cory is ott volt, a levegőben lebegve, késekkel körbevéve. Fate megütötte Payne-t egy misztikus csapással, ami megrázta őt. Fate megszúrta Cory-t egy késsel, ezért Payne előhúzott egy buzogányt a köpenyéből és elkezdett csatázni, hogy eljusson Coryhoz, csak azért, hogy lássa, ahogy meghal. A látomás megszűnt, és Payne rájött, hogy csak egy illúzió volt, de ennek ellenére őt elragadta a manipuláció miatti düh. Fate mondta Payne-nek, hogy Cory egy misztikus dimenzióban rejtőzik, és Payne miatt kell ezt néznie mindörökké, és ezután Fate eltűnt. Dr. Strange, Bestia, és Energikon érkezett, hogy segítsen Payne-nek. Strange lekövette Cory-t és hősök teleportáltak, hogy megtalálják. Fate és egy hadsereg Zöld Extradimenzionális várta őket, ahol Cory fogva volt tartva. A hősök megharcoltak, és legyőzték a bűnözőt, de Cory-t leszúrták, és meghalt az egyikük álltal, amikor Payne fenyegetést jelntett. Amikor Payne letérdelt elé, az álca szertefoszlott, és kiderült, hogy a holttest Napfény Gross-é. Fate elmagyarázta, hogy nem volt képes megölni Cory-t, ezért kicserélte Grossal. Payne majdnem megőrült, megpróbálta megölni Fate-et, de Energikon megállította, emlékeztetve, hogy az ő felelőssége, hogy Fate bűnözővé vált. Az elgondolkodtatott Payne elteleportált Gross holttestével. Payne a Negatív Zónába teleportált a holttesttel, rémséges bűnnek érezte a halálát. Elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el, felrobbanva az anti-anyag zónában, amíg Gross szelleme hozzá nem szólt . Payne, extázisban, hogy Gross túlélte (A valóságban nem, csak egy jelenés volt) teleportálta mindkettejüket egy bárba, megrémítve az ott lévő vendégeket. Payne telepatikus nyomására, a pultos adott mindkettőjüknek inni. Gross szidta Payne-t, hogy az alkoholhoz nyúlt. Payne elmenekült, és számtalan dimenzióba teleportált, próbálva túlterhelni az agyát. Amikor visszatért a földre, elment, hogy részegen tivornyázzon napokig. Újrafókuszálta figyelmét Boccino-ra, a gengszterre, aki felfogadta őt bérgyilkosnak. Repesztett a gengszter otthonába Californiába, fenyegetve, hogy megöli, amiért ilyen szörnyűvé tette az életét. Boccino elutasította, hogy felelősségre vonja őt, Payne bűneiért. Payne előhúzott egy lőfegyvert, hogy megölje Boccino-t, de észrevette, hogy Boccino családja figyel, és inkább elmenekült. Payne visszatért a negatív-zónába, és újra öngyilkos akart lenni, de ehelyett visszament a szülővárosába, Brian Kingston Házához (a barátja akivel besorozták a háborúba). Amíg ő ette a vacsorát Brian családjával, hihetetlenül irigy lett Brian tökéletes életére. Payne elszökött az asztaltól, megátkozva és megáldva egyszerre, és visszament a negatív-zónába megint. Napfény szelleme segített Payne-nek, hogy rájöjjön, egyedül Payne volt aki hibáztatható a saját életének a problémáiért. Payne Jeruzsálembe teleportált, Napfény nyomására, és lázas álomba esett. Cory megtalálta Payne-t és ápolta, amíg egészséges nem lett. Cory próbálta vigasztalni őt, de ő leszidta és megütötte. Azután elmondta, amit Christian szerelméről felfedezett, de azután azt mondta megbocsát a múlt miatt. Napfény esedezett Payne-hez, mielőtt eltűnik, hogy utoljára tegyen valami jót. Payne másképp döntött, és visszatelportált a negatív-zónába meghalni, de Cory utána ugrott. És mivel ezzel majdnem Cory halálát okozta, Payne végleg feladta. Azt választotta, hogy feladja magát a hatóságoknál, a múltbeli bűneiért, lépésével elég nagy nyilvánosságot csinálva. Cory a börtönhöz közel költözött egy házba, hogy bármikor tudjon segíteni neki, ha kell. Cory meggyőzte a Payne-t, hogy segítsen a hatóságoknak lekapcsolni a gengszter vezért, akivel dolgozott. Payne egyetértett, és felvették a tanúvédelmi programba. Együtt dolgozott a kerületi ügyésszel, az egész országban. Elengedték a börtönből. Payne meggyőzte Cory-t, hogy újraházasodjanak, és érezte ő volt az ok, hogy elkezdjen változni, és végleg megváltozzon. Ezután Payne leszerződött egy emberrel a légierőnél, aki azt mondta, hogy szüksége van Payne-re, hogy visszaverjék Xenogenezis újraéledését. Payne találkozott az emberrel egy bárban, ott lerészegedett és akkor támadta meg néhány démon, halandó formájában. Payne előhúzott egy fegyvert a köpenyéből, és meglepődve látta, hogy az Dragonfang, Valkyrie kardja. Megharcolt a démonokkal, és visszatolta őket egy másik dimenzióba, ahol sokat lemészároltak. A démonok, Balthazar ügynökei (előzőleg Belathauzer-nak hívtuk), elvették Payne Árnyék-köpenyét, és teleportáltak mind a holtak földjének határára, ahol négy néhai Oltalmazó állt por alakban (Andromeda, Interloper, Manslaughter, és Valkyrie aki látszólag meghalt az Új Oltalmazók 152. részében) Payne nyugalomra száműzte a démonokat, visszavette a köpenyét, és búcsút mondott a volt csapattársainak.
Amikor egy gengszter bombát rakott Payne kocsijára, hogy visszafizessen, Cory lett az akit megöltek. Payne úgy érezte, hogy elveszíti az emberségét. Küzdött a belső démonaival és hibáival, és Cory halálának reggelén volt megkínozva Balthazar által. Egy repülő hajó, a Bolygó Hollandi érkezett rajta Mephisto ügynökével. Payne-nek felkínáltak egy cserét a lelkéért. Payne elfogadta, és elküldte a Hollandival Potegába, egy dél-amerikai kisvárosba. Ő telepatikusan megértette a Spanyolt és egy katonának álcázta magát, fegyvert húzott a köpenyére, és megmentett sok polgárt, lakost hogy ne öljék meg őket a támadók. Megismerkedett Jordan Miranda-val a helyi polgármesterrel, és Perone atyával, a lelkipásztorral, és megígérte, hogy azon fog dolgozni, hogy megmentse a várost, nem tudva, hogy ez egy csapda volt, a Hollandinak állítva.
Előhúzva különféle fegyvereket a köpenyéből, folytatta a falu védelmezését. Leszedett három helikoptert, és felhívta az amerikai állampolgárok figyelmét egy háborúval kapcsolatos dologra, hogy McCloskey tábornok a CIA-nél van. Payne összeütközésbe került McClosky-val, megfenyegette őt, hogy menjen el. Beszélgetett Perone atyával a vallásról, és válaszolt egy meghívásra, Miranda polgármesternek, hogy legyen jelen egy ünnepen. Amikor a polgármester felajánlott egy lányt Payne-nek, akit Maria-nak hívtak, Payne majdnem halálra verte a polgármestert. A városlakók látták milyen is Payne, és ezért ő, szégyellve a dolgot, inkább elment.
Payne elővett tucatnyi fegyvert a harchoz, a köpenyéből, hogy felszerelje Potega lakosait. Az utolsó fegyver amit előhúzott egy bot volt, védekező tulajdonságokkal. Amikor Perone atya meglátta a fegyvert, nagyon izgatott lett. Közben McCloskey és Ramirez felszerelték a Hollandit, hogy lője szét a házakat. Payne a bottal védelmezte a falut, de Perone meghalt. Payne árnyék-köpenye és az összes fegyver és raktárkészlet elpusztult. Amikor Miranda polgármester megvádolta Payne-t, Perone gyilkosságával, Payne elfutott, és újra összeütközésbe került a Hollandival. A Hollandi elpusztította Potegát, és utána elindult a végső ütközetre Payne-el, McCloskey és Ramirez is csatlakoztak.
Egyedül a védő bottal, és a telepatikus erejével Payne sikeresen elkerült néhány lövés McCloskey-től és Ramireztől. Azután használta a pszionikus erejét, hogy megcsapolja a botot és helyrehozza magát. Payne a templomba menekült, a Hollandi pedig nyitott egy vermet a templom körül ami Mephisto birodalmába nyílt. Payne (aki a templom óvóhelyén rejtőzködött) megtámadta és megölte Ramirezt, és lógva hagyta McCloskey-t. Tudva, hogy az ő lelke forog kockán, Payne hozott egy adag szentelt vizet, és a Hollandira öntötte, legyőzve a bűnözőket, és visszaállítva Potegát. Payne azonosította McClokey holttestét, és azután elkasztolta a Hollandi szavait. Ezután Payne magával vitte a botot, és elhatározta, hogy új célt keres az életében. Payne ezután egy hotelbe élt, az alkoholizmus kísértésében, harcolva a vággyal, hogy valamit igyon. Előhúzta az Árnyék-köpenyét a hűtőből (hogy ez a régi-e megjavítva, vagy egy új, azt nem tudni) és elővett egy kést. Éjfélkor újra kinyitotta a hűtőt, és tele volt démoni Infinkekkel (meg ne kérdezzétek, mik azok az „Infinks”, finkom sincs róla). Payne a köpenyét használta, a tőrét, és egy újonnan előhúzott kardot, hogy visszazavarja a démonokat a hűtőbe. Amikor a hoteligazgató kiderítette, honnan jönnek a hangok, Payne azt tanácsolta neki, hogy ne nyissa ki a hűtőt.
Payne ezek után Dr. Strange-hez fordult tanácsér, de meglepődve látta, hogy Strange Doki háza helyén csak romok vannak. Lekövette a pszihikus jeleket, és a nyomok a híres Cypress Hill-i temetőbe vezettek, ahol Cory-t is eltemették, és egy démoni akadályba ütközött. Szembe került bizonyos Lilin démonokkal, akik megpróbálták meggyőzni, hogy adja át nekik az Árnyék-köpenyt, némi alkohollal csábítva. Amikor látták, hogy ez nem működik, csatába kezdtek vele. Payne megküzdött a démonokkal több dimenzióban is, végül száműzte őket. Ezután visszatért Strange házának romjaihoz, és érezte a szomorúságát egy öregebb embernek, aki dobta az alkoholizmust.
Az Ezüst Tőrnek volt egy terve Dr. Strange ellen, meglepték Payne-t és mellbe szúrták őt egy ezüst tőrrel. Payne épphogy csak elért Strange házához, és elájult a küszöbön, ahol Wong találta meg. Strange kasztolt egy varázslatot, amivel lelassította Payne sérülését, amíg Wong eltávolította a tőrt (ez egy csapda lett volna, ha mágia érinti meg), és ezután a korházba vitték egy mentőkocsival.
Egy Minden-valóságok Nexusának eltört darabja ismeretlen körülmények között egyesült Payne tudatával. És Payne Árnyék-köpenye, szintén ismeretlen körülmények közt, elpusztult, vagy csak Payne hitte így.
Payne-t befogadta a Rosewell szanatórium Massachusetts állam Charles nevű városában. Folyamatosan látta a fejében a múlt különféle szabályait, szembesítve magát amint megkísérel öngyilkos lenni a negatív zónában, Granny bárjában, Cory temetőjében mint Démonirtó. Mikor Garcia nővér megpróbálta rávenni Payne-t, hogy csatlakozzon egy szünidei fesztiválhoz, elképzelte őt számos formában, és érezte, meg fogja ütni, ha megérinti. A nővér visszavonult, amíg Payne lenyugodott. Egy néma páciens a korházban Sorrow néven, kommunikált Payne-el telepatikusan. Ő lerajzolta egy látomását, megpróbálva megmutatni az igazi szépségét a világnak, de Payne visszahozta magát a valóságba. Mr. Termineus, aki utána egy Nexus darab volt, megjelent mint Télapó, kinyitotta a hátizsákját, hogy megajándékozza Eric-et, de helyette démonok jöttek elő belőle. Eric újra a Démonirtó ruhájába került az Árnyék-köpenyével (vagy a Nexus erő megjavította, vagy soha nem is pusztult el valóban). Félt és a belső démonok reakcióba léptek a Nexussal és átfordították az egész elmegyógyintézetet egy másik dimenzióba. Payne összetűzésbe került Sorrow-al, aki segített neki, hogy érezze a tisztaságot, és feltöltse szeretettel, amíg Termineus ki nem húzta őt ebből. Payne gyűlölettel telve megtámadta Termineust, de a bűnöző eltűnt. Sorrow megállította az időt magának és Payne-nek. A Mocsárlény és Ellen Brandt megtalálták a Nexusz darabot, és csatlakoztak hozzájuk. Payne azt gondolta, hogy a Mocsárlény egy támadó démon, és előhúzott egy lándzsát a helyreállított Árnyék-köpenyéből, és megpróbálta elszakítani a Mocsárlény részeit egymástól, valahogy azt érezte, hogy feloldja magát a múltbeli bűnöktől, ezért csinálja. Feltörtek a félelmei, egyre többet és többet szívott el a Nexus Charles városából. Folyamatosan ütötte a Mocsárlényt. Végül összeesett, Sorrow újra megpróbálta lenyugtatni Payne-t. Közbe a mocsárlény megújult, elkapta Payne-t a kezénél, és látszólag felrobbant.
A Nexusok kombinációja, Payne ereje és emlékei, a Mocsárlény ereje, Sorrow és Termineus jelenléte és a misztikus bot rész Ellen Brandt-al helyrehozott mindent a normálisba. A Nexus elszakadt Payne-től, és Termineus megpróbálta megszerezni a töredéket, de Sorrow megállította őt, átadva a töredéket Ellen Brandt-nak, egy nyaklánc formájában. Payne józanságát visszaállították, és ő újjászületett, szabadulva a múltbeli bűneitől, először kibocsátva, egy új formában. Payne-ben tudatosult Sorrow eredete. Ők ketten visszatértek a földre, és csatlakoztak a szanatórium lakóihoz, a karácsonyi ünnepségen. Később Payne és Sorrow elmentek a mocsárlény lakhelyére, hogy szembeszálljanak Termineussal.
Termienus azt mondta mindenkinek, hogy az a munkájuk, hogy pusztítsák el az összes valóságot, de Payne hazugnak nevezte, és elmondta, hogy ő az akit meg kell állítani. Amíg Termineus kigúnyolta Sorrow-t, Payne-t, K’ad-Mon-t és Sallis-t és a többi bukott csillagot, addig felruházta Owen Jacksont az utolsó Nexus töredékkel. Időközben K’ad-Mon újra alakította Ted Sallis-t, mint egy egész, sértetlen létformája, a Mocsárlény külsejének. A K’ad-Mon álltal birtokolt Mocsárlény, felkészült, hogy hazaküldi Job-ot, és követelte a nyakláncot, amiben benn volt a Nexus Töredék. Ekkor Jackson elkezdett ordítani, mint egy démon a pokolból, megölte Job-ot a kardjával, és odaadta a nyakláncot Termineus-nak. Látva, hogy az összes lény az álmaiból létezik, Termineus elpusztította a Nexuszt, és ez az összes valóságot megszüntette.
Miután a valóság összes síkja megszűnt, egyedül a semmi tengere maradt, benne öt figurával: Ted Sallis, Ellen Brandt, a néhai Job Burke, az eszméletlen Termineus és Sorrow. Ted természete, mint a családfa embere (kombinálva a szerelmével, Ellennel) megengedve neki, hogy röviden fenntartsa egy álom létezését. Termineus megkísérelte meggyőzni Sallis-t erről az egész életről eddig, de egy álma a teremtőnek, de nem az volt a véleménye, hogy fenntartson egy küzdelmet a látszat miatt. Sallis ellenkezett, Termineus fent akarta tartani létezést, mert ő nem tudna lemondani a teremtő iránti szerelméről, ezekről az álmokról, és Sorrow-ról. Termineus elutasította, hogy akaratot adjon Sallisnak, aki elcsüggedt Termineus bizonyítékaitól, elkezdve elveszíteni a ragaszkodást az álmaihoz. Ellen elhalványodott a létezésben, követve Sorrow-t és Termineus-t, akik mosolyogtak néhány másodpercig, mint egy macska, mielőtt megetetik.
Talán Ted Sallis ott marad, ringatva halott gyerekét Job-ot, ő rájött ha ez az élet de ez egy álom, akkor ezért van halál, és ő visszahozta Job-ot az életbe. Job, kombinálva Ted Sallis akaratával és erejével, visszaállított minden valóságot a létezésbe. Ted Sallis lett a Nexus, amíg ő visszatér Job-al a szüleihez, akik elhagyták, elfelejtve mindent ami történt… mostanáig. Visszatért a Mocsárlény mocsarába, Sorrow felkínálta a kezét, a kedvtelen Termineus-nak, de ő elutasította, folytatva, hogy visszafordul egyetlen szerelméhez és elkötelezettségéhez, és tovább dolgozik céljáért, hogy elhozza minden dolgok végét. Sorrow megfogta Eric Simon Payne kezét, és felsétált vele az egekbe, és a Bukott Csillagok végül eltűntek a ködben.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
Telepátia, képes megérteni vele más nyelveket, megválltoztatni a kinézetét. Pszichokinezis, levitálás, és tárgyak mozgatása. Hallucinációk. Mentális kutatás. Hatodik érzék.
Szakértelmek
Megfélemlítés, Katonai ismeretek, okkultizmus, lőfegyverek, szúró és vágó fegyverek, lövész.
Adatok:
- Erő: Emberi maximum, amit elérhet.
Felszerelés
Felszerelés: Ideiglenesen egy védelmező bot.
Árnyék-köpenye, amivel teleportálni képes más dimenziókon keresztül, és képes előhúzni belőle különféle fegyvereket.
A korlátja annyi a köpenyének, hogy 1000 fontnál (453kg) nagyobb dolgokat nem tud áthúzni rajta.
Közlekedés: -
Linkek és Referenciák
http://en.marveldatabase.com/Eric_Payne_(Earth-616)
Írta: Grey Gargoyle
Kategorizálás > Állampolgárság > Amerikai
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Kaukázusi Bőrszín
Kategorizálás > Hajszín > Barna Haj
Kategorizálás > Karakterek > Karakterek Képesség Szerint > Telepaták
Kategorizálás > Karakterek > Kardos Karakterek
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Titkos Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Barna Szem
Kategorizálás > Típus > Képességüket Tárgytól Kapó Karakterek
Kategorizálás > Típus > Világok > 616-os Föld
Oltalmazók (616)
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
Egyértelműsítő:Démonirtó
