Henry McCoy (295)Szerkesztés
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Henry McCoy, Bestia.
Tartalomjegyzék |
Története
McCoy öregebb és kevésbé etikus változata a mi valóságunk Bestiájának, Apokalipszis korából érkezett. Ő a felelős a Morlockok és /vagy a Génnemzet megalakulásáért. Legalább olyan lángész, mint a mi Dr. McCoy-unk, különleges dolgokat hozott létre, akik neki dolgoztak (Fatale és Random). Ő állt Plazma elrablásának és agymosásának hátterében, valamint az igazi Bestia elrablásában, és kicserélésében. Később Onslaughtnak dolgozott, majd kiszabadította Plazmát a börtönből, és rávette, hogy csatlakozzon a Testvériséghez. A Testvériség feloszlott, amikor Plazma rájött, hogy az egész terv McCoy kutatásainak beindulása volt, és a Sötét Bestia mindvégig genetikai kísérleteket végzett. McCoy keze alól kerültek ki a Pszi-Op-ok, telepaták, akiket Nate Grey elfogására küldött. Igyekszik a háttérben tevékenykedni, elrejtőzni Mr. Sinister mindent látó szemei elől. McCoy jelenleg az Új Gyermek alkalmazásában áll, akinek korábban Gambit is „dolgozott”. McCoy eredetileg egy alternatív idősíkból származik, ahol Apokalipszis 1 meghódította Észak-Amerikát, és a mutánsok kormányoznak. McCoy a Mister Sinister nevű Lovas vezető genetikusa volt, és a New York helyén létesített szolgatelepet vezette. McCoy számtalan mutánson kísérletezett, létrehozta Apokalipszis számára a Végtelen Katonákat, és továbbfejlesztette saját mutációját. Sinister halála és a szolgatelepen kitört, Küklopsz által vezetett felkelés után McCoy Apokalipszis Citadellájába menekült. Azon idősík X-Menjével vívott csata közben az M'Krann Kristályba teleportálta magát - ami kapcsolat minden valóság között - és eltűnt. McCoy a mi valóságunkban találta magát mintegy húsz évvel a múltban, és New Yorkban telepedett le, ahol folyatta a kísérleteit. Azt állítja, hogy ő hozta létre a Morlockokat, de hogy igazat mondott-e még nem derült ki. Ezalatt elküldte Random nevű ügynökét, hogy szövetkezzen a kormány X-Faktor nevű mutánscsapatával. Random megtámadta az X-Faktort, elfogat a csapat akkori vezetőjét, Plazmát, és kísérletezés céljából McCoyhoz vitte. McCoy ez után elküldte Fatale nevű ügynökét, hogy elfogja Bishopot, az egyetlen személyt, aki emlékezett az alternetív idősíkra, ahonnan McCoy származott. McCoy azt remélte, hogy eltörölheti eredeti idősíkjának minden emlékét, ha megöli Bishopot. Bishop megszökött Fatale-tól a mi idősíkunk Henry McCoy-ának, Bestiának segítségével. Harc közben McCoy felfedezte, hogy van egy hasonmása ebben az idősíkban, aki az X-Men tagja. Hogy beszivároghasson az X-Menbe, és elfogja Bishopot, McCoy foglyul ejtette Bestiát, és megváltoztatta saját külsejét, hogy Bestiára hasonlítson. McCoyt Onslaught leplezte le, mikor az utóbbi megtámadta az X-Ment, és McCoy elszökött. McCoyt végül az X-Faktor kapta el, ők szabadították ki a valódi Bestiát is. McCoyt Plazma találta meg és szabadította ki, aki az óta már megszabadult McCoy irányításától, és felvette McCoyt a megújult Mutánsok Testvériségébe.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
McCoy mutáns, fokozott erő, gyorsaság, és állóképesség és sérülésekkel szembeni ellenállás birtokosa, hasonlóan az X-Men-beli Bestiához.
Szakértelmek
McCoy képzett genetikus, ismeri a mutáció, génmanipuláció, és kombináció számos kísérleti technikáját.
Adatok:
- Erő: McCoy emberfeletti erő birtokosa, ez lehetővé teszi számára, hogy felemeljen 1 tonnát optimális körülmények között.
Írta: Ben Reilly
198
Gonosz Mutánsok Testvérisége (616)
Kategorizálás > Állampolgárság > Amerikai
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Kék Bőrszín
Kategorizálás > Hajszín > Kék Haj
Kategorizálás > Karakterek > Másoló Karakterek
Kategorizálás > Karakterek > Pupillával Vagy Írisszel Nem Rendelkező Karakterek
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Titkos Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Sárga Szem
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek > Gamma Szintű Mutáns
Kategorizálás > Típus > Világok > Apokalipszis Kora
Kategorizálás > Típus > Világok > Nevesített Világok
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
X-Men (616)
Egyértelműsítő:Bestia
Egyértelműsítő:Henry McCoy
Excalibur (616)
Génnemzet
Morlockok (616)
