Nathan Summers (616)
Vitalap0this wiki
Ezek listája: Kábel.
Tartalomjegyzék |
Története
Kábel a gyermeke Küklopsznak és Madelyne Pryornak, aki Jean Grey klónja. Születése Mr. Sinister szövevényes terveinek eredménye. Csecsemőkorában Sinister elrabolta, hogy felnevelje. Később Küklopsz és Főnix főellensége, Apokalipszis megfertőzte a Techno-Organikus Vírussal, és a túlélésének egyetlen esélye az volt, mint azt egy jelenbe érkezett Askani Klán tag elmondta, ha előreküldik a jövőbe 2000 évvel. Nathan tehát a jövőben nőtt fel, Askani Anya (Rachel) által. Ezt az idővonalat Apokalipszis uralta, ő volt a mindenkori zsarnok. Uralmát viszont megtörte Küklopsz, Főnix, Kábel, és Rachel. Ezután Küklopsz és Főnix visszatért a jelenbe, magára hagyva Kábelt, aki barátságot kötött Tetherblood-dal, majd egy Kovás nevű mutánssal, aki hozzákapcsolta „a Professzorhoz”, ami korábban az X-Faktor hajója volt. Blaquesmith bemutatta Nathant Aliya-nak, akit később el is vett feleségül. Együtt Nathan, Aliya, és Tetherblood megalapították a Kiválasztottak Klánját, a szabadságharcosokat a poszt-apokaliptikus világ zsarnokai, a Káiniták ellen. Ezután megszületett Nathan és Aliya fia, Tyler. A jövőben töltött utolsó napjaiban Nathan és a Kiválasztottak megküzdöttek Viszállyal, Nathan klónjával, akit Apokalipszis nevelt fel. Viszály megölte Aliya-t, elrabolta Tylert, agymosta, hogy gyűlölje apját. Végül Viszály a jelenbe menekült, ahova Nathan is követte. A jelenbe került, zavart Nathan-en Charles Xavier, és Moira MacTaggert segített, hogy közös erővel vadásszanak Viszályra. Nathan zsoldos lett, felvette a Kábel kódnevet, és a S.H.I.E.L.D.-nek kezdett dolgozni, majd a C.I.A.-nak, később szabad ügynök lett, és találkozott Logan ügynökkel. Megalapította a Hatok csoportját, később romantikus kapcsolatba került egy csoporttársával, Dominóval. Az utolsó küldetésükön Viszállyal találkoztak, aki legyőzte a csapatot, akik ezek után szétszéledtek.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
Az egyik legerősebb telepata a földön. Hallucinogén illúziók, telekinézis, a teljes lista ismeretlen. Képességét azonban arra használja, hogy irányítsa testében a Techno-vírust, hogy az nem végezzen vele. A vírus, egyelőre még csak bionikus szemet és végtagokat „adott” neki.
Szakértelmek
Nathan jártas különböző közelharci technikákban, high-tech fegyverek és eszközök kezelésében.
Adatok:
- Erő: A kibernetikus kezével képes néhány tonna megmozgatására.
Felszerelés
Közlekedés: A jelenben Nathan különböző high-tech tárgyat használ, beleértve a Föld körül keringő űrállomást (A Professzor), ami segítségével bárhová teleportálhat a Földön.
Írta: Ben Reilly
'