Nicholas Fury (1610)
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Nick Fury.
Tartalomjegyzék |
Története
Nick Fury múltja roppant hézagos és ellentmondásos. Egyesek szerint árván nőtt fel, mások meg úgy tudják, hogy édesanyja még a mai napig életben van; még olyan pletykák is keringenek róla, melyek szerint Indiában végezte el a főiskolát, és hogy személyesen ő vetett véget a hidegháborúnak. Ami biztos, hogy több tettével is kiérdemelte a „háborús hős” címet, és már egészen fiatal kora óta kiváló katona.
Állítólag a szupertitkos katonai szervezet, a S.H.I.E.L.D. megalakulásában is jelentős szerepet játszott – akár így volt, akár nem, ennek irányításával nem őt, hanem felettesét, Ross tábornokot bízták meg. Furyt áthelyezték Kuvaitba, ahol részt vett az öbölháborúban. Itt vesztette el egyik szemét, de az életét nem, hála egy kísérleti mutánsnak, Rozsomáknak. Újra Amerikában Fury javaslatára a S.H.I.E.L.D. titkos tendert írt ki egy olyan szuperkatona-szérumra, amellyel képesek lennének újra olyan harcosokat létrehozni, mint amilyen Amerika Kapitány (Ultimate) volt a II. világháborúban. Többek között Norman Osborn (Ultimate) cége, az Oscorp, és Justin Hammer (Ultimate) vállalata is beszálltak a versenybe, illegálisan létrehozva több genetikailag módosított embert is. Miután Osborn két és fél év után sem tudott felmutatni semmit, Fury a S.H.I.E.L.D. nevében kiadta az útját. Ez vezetett Norman elhamarkodott kísérleteihez, melyek végül odáig fajultak, hogy saját magát is átváltoztatta Zöld Manóvá. A S.H.I.E.L.D. ezalatt már javában folytatta a maga kísérleteit, és hamarosan megalakult a saját szuperkatonáikból álló Különítmény.
Még ezeket az eseményeket megelőzőleg (pontosan nem tisztázott, mikor) Fury kiszabadította egykori megmentőjét, Rozsomákot az X-Fegyver (Ultimate), a S.H.I.E.L.D. egyik részlegének fogságából. Ez nagyjából akkortájt történhetett, amikor a két mutáns, Magneto (Ultimate) és Charles Xavier (Ultimate) barátságának örökre vége szakadt, és külön utakon kezdtek járni. Rozsomák (Ultimate) hamarosan belekeveredett a két fél közt zajló háborúba – meg nem erősített források szerint pontosan ez volt Fury szándéka vele. Ám nem ez volt a leginkább megkérdőjelezhető akciója: egy alkalommal például segédkezet nyújtott latvériai ügynököknek, hogy megszerezzék Tony Stark (Ultimate) Vasember-technológiáját. Az akció végül kudarcba fulladt, hála Pókember (Ultimate) és Vasember (Ultimate) közös színre lépésének.
Miután kinevezték ezredessé, Furyt Delhibe küldték, ahol állítólag a nemzetközi szuperkatona-kísérletekről szóló egyezményt megszegő tevékenységet folytattak. Valóban így volt: egy titkos létesítményben mutáns DNS-t állítottak elő illegálisan. Furynak azonban nem volt ideje riasztani az embereit, mivel elkapták, ám nem kellett sok időt fogságban töltenie, ugyanis az X-Fegyver által rabszolgaként fogva tartott X-Men kiszabadította. Nem sokkal később kapott egy hívást Rozsomáktól, amelyből megtudta, mi zajlik az X-Fegyvernél, és egy kisebb sereggel megszállta és bezárta az embertelen kísérleteket folytató részleget, valamint saját kezével végzett a részleg vezetőjével, John Wraith ezredessel. Az akciót követően Fury átmenetileg „békét kötött” az X-Mennel, és szabadon engedett minden mutánst. Nem sokkal ezután történt, hogy Furyt végre kinevezték a S.H.I.E.L.D. vezetőjének, és ezzel Ross tábornok helyére léphetett.
Amikor Norman Osborn visszatért a közéletbe, már birtokában volt az a tudás, mellyel bármikor Zöld Manóvá alakulhatott. Az ifjú Peter Parkert, vagyis Pókembert szemelte ki áldozatául arra a célra, hogy megölesse vele Furyt, így állva bosszút az ellene elkövetett sérelmekért. Furynak lépnie kellett: felfedte magát Peter előtt, elmondott neki mindent Osbornról, és megkérte, segítsen neki tetten érni őt. Miután Pókember ártalmatlanította a Zöld Manót, Fury őrizetbe vette, és elszállíttatta a S.H.I.E.L.D. különlegesen őrzött börtönébe…
Képességek és Szakértelmek
Szakértelmek
Fury kiváló stratéga, mesterlövész, harcos és atléta.
Adatok:
- Tudásszintje: Főiskola
- Intelligencia: 4/7 (Tehetséges)
- Erő: 3/7 (Átlagon felüli; a saját testsúlyának kétszeresét képes felemelni)
- Állóképesség: 2/7 (Átlagos)
- Fürgeség: 2/7 (Átlagos)
Felszerelés
Felszerelés: A ruházata tele van pakolva kamerákkal és megfigyelő eszközökkel, biztosítva ezáltal, hogy bárhol megtalálják, ha szükség van rá. Bármikor hozzáférhet a legtitkosabb S.H.I.E.L.D.-technológiákhoz is, úgymint különféle lopakodó felszerelésekhez, amelyekkel akár láthatatlanná is válhat, vagy olyan védőpáncélzathoz, amellyel könnyedén a levegőbe is emelkedhet.
Írta: Maniac
,
Kategorizálás > Állampolgárság > Amerikai
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Afro Bőrszín
Kategorizálás > Hajszín > Fekete Haj
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Szemszín > Barna Szem
Kategorizálás > Típus > Világok > Nevesített Világok
Kategorizálás > Típus > Világok > Ultimate
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
Egyértelműsítő:Nick Fury

