Ororo Munroe (616)
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Ororo Munroe, Vihar, Mutált.
Tartalomjegyzék |
Története
Vihar Kairó nyomornegyedeiben kereste a kenyerét, nem éppen tisztességes módon, mint zsebtolvaj tevékenykedett. (saját bevallása szerint Kairó legjobb zsebtolvaja volt) Aztán egy nap jelentkeztek mutáns képességei: rájött, hogy képes irányítani az időjárást. ez pedig a szárazság gyötörte vidéken felbecsülhetetlennek bizonyult: az esőzés megakadályozta falujának éhínségeit. Az emberek istennőként kezdték tisztelni. Majd eljött a nap, mikor egy férfit próbált kirabolni, ám kudarcot vallott. Ez a férfi nem más volt, mint Xavier, a telepata. Mivel Xavier gondolatolvasó volt, sikerült kifürkésznie Vihar szándékait, mégis futni hagyta. Évekkel később sikerült a nyomára bukkannia Ororo saját „szentélyében”. Xavier szavai kíméletlenek voltak: „Egy világot ajánlok neked, embereket, akik talán félnek tőled, akik gyűlölnek. De olyan emberek, akiknek azonban szükségük van Rád. A világ, amit ajánlok, nem túl szép. De valódi. Sokkal inkább az, mint ez az álomvilág, amiben most élsz. Nem vagy istennő, Ororo. Mutáns vagy, és van felelősséged.” Vihar döntött, és vele ment. Hamarosan Küklopsz ideiglenes elhagyta a csapatot (Jean Grey halálát követen). Ekkor Xavier Vihart választotta a csapat vezetőjének, és úgy tűnik, megalapozott volt a bizalma: első bevetésén Vihar helytállt, legyőzték a Robert Kelly Szenátor életére törő Gonosz Mutánsok Második Testvériségét. Küklopsz később visszatért a csapathoz, de miután a vezetői szerepért dúló párbajban alulmaradt Viharral szemben, ismét elhagyta őket, és X-Faktor néven saját csapatot alapított, az eredeti gárda tagjaival. Vihar Forge, a feltaláló szerkezetének, a semlegesítőnek köszönhetően hosszú időre elveszítette képességeit, de később, szintén Forgenak köszönhetően visszaszerezte azt, mint kiderült, a képességei nem vesztek el, hogy uralja az időjárást, csupán a fegyver megakadályozta őt abban, hogy életre hívja a szunnyadó erőket. Vihar számos további kalandban vett részt az X-ekkel, harcolt az Inferno alatt, és sikerrel váltotta be Xavier hozzáfűzött reményeit. Dadus megtámadta az X-eket a Hiénák volt főhadiszállásán, ahol az X-ek berendezkedtek, és megpróbálta elrabolni Vihart. Plazma megpróbálta egy plazmasugárral szétlőni Dadus menekülő hajóját, de Vihar túl közel volt a robbanáshoz, és látszólag szörnyethalt. A mentők beszállították, majd egy új szereplővel, Gambittel együtt tért vissza az X-ek sorába. Később sikerült visszanyernie a saját testét, melyet Dadus megfiatalított, valamint az emlékeit is, és az óta is a csapat aktív tagja és vezetője.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
Vihar mutáns. Amennyiben van légkör, képes azt irányítani, tudatos módon. Ha akarja, felhők gyűlnek az égen, ha akarja, eső, vagy éppen hurrikán kerekedik. Ezen kívül a hőmérsékletet is tudja szabályozni maga körül. Korábban a környező időjárás Vihar lelkiállapotától is függött, tehát ha ideges volt, az időjárás is rosszabbra fordult, eleredt az eső, szélvihar kerekedett. Újabban Vihar megtanult egyfajta természetes önkontrollt, minek következtében a környező időjárási tényezők sokkal kevésbé követik lelkiállapot ingadozásait, mint régebben. Vihar a villámokat is uralja, képes velük hihetetlen pontossággal lecsapni, ő maga pedig mutációjának következtében valahogyan immúnis az általa gerjesztett villámokkal szemben. Mindazonáltal nem ismeretes, hogy vajon túlélne-e, és milyen sérülésekkel egy, nem az ő irányítása alatt lévő villám becsapódását a testébe. Vihar a szeleket irányítva képes repülni is, bár nem olyan jó manőverezési képességekkel, mint mondjuk Vadóc vagy Angyal. Ezeket a széllökéseket olykor ellenfelei lefegyverzésére, távoltartására is használja. Vihar teste különleges hő-szabályozó, ha hideg van, automatikusan fűt, így az északi sarkon is jóval tovább lenne képes életben maradni, mint egy normál ember. Ezen kívül jóval tovább képes a víz alatt maradni oxigén felvétele nélkül, mint bármely más ember a földön.
Szakértelmek
Vihar Kairóban tanulta meg a zsebtolvajlás mesterségét az ottani tolvajok királyától. Ezen kívül ért a különféle zárok kinyitásához.
Adatok:
- Erő: Megegyezik egy vele egykorú, magasságú és testsúlyú ember erejével, aki rendszeresen testedzést végez.
Felszerelés
Fegyverek: Vihar képzett a közelharcban, mikor képességeinek nem volt birtokában, kését és rövid botját is gyakran használta.
Írta: Ben Reilly
, , ,
Kategorizálás > Állampolgárság > Amerikai
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Afro Bőrszín
Kategorizálás > Gyengék > Fóbiás Karakterek
Kategorizálás > Hajszín > Fehér Haj
Kategorizálás > Nem > Nő Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Ismert Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Kék Szem
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek > Alfa Szintű Mutáns
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek > Omega Szintű Mutáns
Kategorizálás > Típus > Világok > 616-os Föld
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
Egyértelműsítő:Mutált
Egyértelműsítő:Ororo Munroe
Egyértelműsítő:Vihar
Fantasztikus Négyes (616)
Morlockok (616)
X-Men (616)
