Thomas Cassidy (616)Szerkesztés
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Thomas Cassidy, Black Tom Cassidy.
Tartalomjegyzék |
Története
Black Tom Cassidy volt az írországi Cassidy család vagyonának és birtokának örököse, csakhogy mind a vagyont, mind a birtokot egyetlen kockadobásra tette fel. Vesztett is fiatalabb unokatestvére, Sean Cassidy ellen. Sean és Black Tom Cassidy ugyanannak a lánynak, Maeve Rourke-nak a szerelméért versengett, végül Sean kerekedett felül, és elvette a lányt. Black Tom Cassidy még fiatalon a bűnözés és a kalandkeresés felé fordult. Mikor rájött, mennyire kedvére való ez az élet, elhatározta, hogy bűnözésből fog megélni. Hogy bűntetteit álcázza, kezdetben szerencselovagként járta a világot, és fegyveres szolgálataival házalt. Egy alkalommal börtönbe került a harmadik világban, mikor levertek egy forradalmat, melyben zsoldosként harcolt. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot egy zsoldos társával, Cain Markoval. Együtt szöktek meg a fogságból, kihasználva Cassidy ekkor már felismert mutáns erejét. Közben az Interpol Sean Cassidyt szigorúan titkos feladattal bízta meg, mely megkívánta, hogy meglehetősen hosszú ideig ne érintkezzen a családjával. Mikor Sean elindult küldetésére, a felesége egy hónapos terhes volt, bár ezt akkor még egyikük sem tudta. A lányuk, Theresa, Sean távolléte alatt született meg, és Maeve magával vitte, mikor meglátogatta rokonait az Észak-Írország-béli Armaghban. Itt Maeve ártatlan járókelőként életét vesztette egy terroristák által végrehajtott bombamerénylet során. A hatóságok feltételezték, hogy Theresa is meghalt, mivel semmi nyomát sem találták a kislánynak. Valójában az épp a robbanás helyszínén tartózkodó Black Tom Cassidy vitte magával a gyereket. Ismerve a saját és unokatestvére különleges tulajdonságait (Sean Cassidy a Vészmadárként ismert, volt X-Man), Black Tom gyanította, hogy idővel Theresában is kifejlődhetnek emberfeletti képességek. Ezen felül Black Tom saját lányának tekintette Theresát, hisz mindig is szeretett volna gyereket Maeve-től. Így elhatározta, hogy titkon felneveli a csecsemőt. Mikor Sean Cassidy visszatért, és értesült Maeve haláláról, akkor azok, akik tudtak Theresa születéséről, nem mondták el neki, hogy ne fokozzák a fájdalmát. Black Tom Cassidy végül újra összetalálkozott Cain Markoval, aki időközben az emberfeletti erejű Buldózerré vált. Cassidy javaslatára szövetkeztek különféle bűncselekmények elkövetésére, és ez a kapcsolat mindkettőjük számára gyümölcsözőnek bizonyult. Cassidy kényszerítette a serdülőkorú Theresát, akiben már kifejlődtek bizonyos szuperképességek, hogy legyen a segítségükre, de a lány viszolygott a bűntől. Black Tom egy ízben, mikor a hatóságok őrizetbe vették, nagylelkűen tisztázta Theresát minden vád alól, és levelet írt Seannak, melyben felfedte a lány kilétét. Sean és Theresa boldogan egymásra találtak, Black Tom és a Buldózer pedig az óta is szökésben vannak.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
Black Tom Cassidy mutáns képessége, hogy erő és hő löketeket bocsásson ki magából. Hő-csapásai megolvasztják a fémet, és energialöketei is hatalmas pusztításra képesek. E löketek erejének felső határát még senkinek sem sikerült lemérni.
Adatok:
- Erő: Black Tom Cassidy egy olyan, korban, súlyban és magasságban hozzá hasonló átlagférfi erejével rendelkezik, aki rendszeresen könnyebb testmozgást végez.
Felszerelés
Felszerelés: Mivel a fa az, ami erejének katalizátoraként működik, egy furkósbot segítségével hozza létre ezeket a löketeket. Nem tudni, mennyiben különleges ez a bot, sem azt, hogy Cassidy milyen mértékben képes erejét használni nélküle (ha képes erre egyáltalán).
Írta: Ben Reilly
Kategorizálás > Állampolgárság > Ír
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Kaukázusi Bőrszín
Kategorizálás > Hajszín > Fekete Haj
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Ismert Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Kék Szem
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek
Kategorizálás > Típus > Világok > 616-os Föld
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
Egyértelműsítő:Black Tom Cassidy
Egyértelműsítő:Thomas Cassidy
