Vízió (616)
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Vízió, Victor Shade.
Tartalomjegyzék |
Története
A Vízió nevű mesterséges lény életrajza messzire nyúlik vissza a múltba. Egészen 1939-ig egy Professzor Phineas T. Horton nevű mesterséges intelligencia kutató laboratóriumába. Horton feltalált egy androidot, aminek működése a szerves lények működését utánozta, de teljesen szintetikus volt. Egyetlen hátránya, hogy testét fotoelektrikus napelemek fedték, így amikor napfény érte, lángra gyúlt körülötte a levegő, saját testét nem sebezve. Amikor az android léte nyilvánosságra került, azt bebörtönözték, de önhibáján kívül megégette fogva tartóit, így üldözni kezdték. Felismerve pusztító erejét a Fáklya egy úszómedencébe vetette magát. Miután képessé vált irányítani erejét, bűnüldöző lett, és a mutáns Toro-val a Megszállók közé állt, majd a Győztesek tagja lett a 40-es és 50-es években. 1955-ben felfedezte, hogy kezdi elveszteni az uralmát lángjai fölött, és elbúcsúzva Toro-tól és a Győztesektől a sivatagba ment, hogy ott elpusztítsa napelemeit egy maximális tűzvetéssel. Nem pusztult el, csupán deaktiválódott. Testét egy őrült tudós-géniusz, az Elme-Bajnok találta meg, és vitte laborjába. Ott rendbe hozta, és visszaállította annyira, hogy megküzdjön a Fantasztikus Négyessel. A harc közben azonban ráébredt, hogy a gonoszt szolgálja, és feláldozta magát az Elme-Bajnok számítógépe, Quasimodo ellen. Az Elme-Bajnok elmenekült, a Fantasztikusok a Fáklya testét a nevadai laboratóriumban hagyták. Nem sokkal később Ultron, az embergyűlölő robot megbízta az Elme-Bajnokot és Professzor Hortont, hogy a Fáklyából teremtsék meg a „fiát”, aki sem gondolkodásban, sem testileg nem hasonlít rá, mégis a Fáklya. Horton eltávolította a napelemeket, amitől lángokat tudott kibocsátani piciny testéből, és kicserélte szintén szintetikus speciális sejtekre, amitől képes a sűrűségét és tömegét változtatni. Horton azonban visszahozta az emlékeit is. Amikor a robot tudatára ébredt, dühödt pusztításba kezdett. Ultron megölte Hortont, és leállította a robotot. A számítógépes rendszerét egy ex-Bosszú Angyal, Simon Williams agymintájával töltötte fel. Amikor Ultron megtámadta vele az Angyalokat, robotja ellene fordult, és segített az angyaloknak legyőzni őt. Ekkor vette fel a Vízió kódnevet, meghatározása pedig szintezoid lett, Dr. Henry Pym szerint, aki Ultront is tervezte. Több évig tartó hűséges szolgálat után, amit az Angyaloknál töltött, beleszeretett a Skarlátboszorkányba. Ez volt az első eset, hogy egy android a szerelemnek megfelelő érzést fedezzen fel. Miután megtudta létezésének teljes történetét az időmester Immortusztól, megkérte a mutáns szerelme kezét, és Immortus összeadta őket. Egy rövid nászút után visszatértek az Angyalokhoz, és még évekig szolgálták őket. Leonián, New Jersey-ben vettek egy kis házat, és csöndes életet éltek, mígnem Vízió elveszítette egyik kezét, és azt csak egy Embertelen tudós tudta kicserélni. Amikor a Baxter-Házat elfoglalta a null-ördög Annihilus Víziót és a Skarlátboszorkányt a Darázs behívta szolgáltra. Hogy áthatoljon egy végtelenül sűrű akadály-mezon, Vízió végtelenül megritkította testét. Azonban az akadály még így is sűrű volt, így Vízió elesett. Hogy rendbe hozzák, Űrróka telemetrikusan a Titán szuperszámítógépéhez, ISAAC-hez kapcsolta. ISAAC irányította a Titánt, és ezután a megalomán hajlam beleköltözött Vízióba is. Amikor az Angyalok nagy része eltűnt hetekre a Titkos Háborúban, Vízió átvette az Angyalok vezetését, elküldte Sólyomszemet és Csalimadarat a Nyugati Partra, hogy alapítsanak ott is egy Angyal főhadiszállást. Ez után Vízió a közvetlen irányítása alá vonta a kormányokat, üzleteket és a hadseregeket. Ezt csak úgy tudta megtenni, ha az intelligenciáját kivetíti a világ számítógéprendszerébe, és elhagyja a testét. Amikor már átvette az irányítást az USA nukleáris arzenálja és védelmi rendszere fölött is, visszatértek társai, és rávették, hagyjon fel tervével. Miután visszatért testébe, és magához tért, megtalálta az „irányító kristályt”, amit még Ultron ültetett bele. Kitépte agyából, ez által megszüntetve annak az esélyét, hogy újra átvegyék fölötte az irányítást. ISAAC-kel megszűnt a kapcsolata, és gondolkodása is visszatért, csak egy kissé emberibb lett (korábban nagyon gépies volt, nem voltak, pl.: spontán arckifejezései). Vízió önként jelentkezett ítéletre a védelmi minisztériumnál, ahol megkapta a kegyelmi végzést: a kémelhárítás felügyelete alatt lesz szabadlábon. Visszatért feleségével leoniai házához, amit elkezdtek újjáépíteni, mivel korábban egy mutánsellenes csoport felgyújtotta azt. A Nyugati Parti Angyaloknál szolgáltak, majd egy Új-Salemi kalandjuk alatt a Skarlátboszorkány mágiája által ikreik születtek, Thomas és William. Később, miután rendszere sorozatos meghibásodást generált, Vízió Dr. Miles Liptonhoz fordult, hogy segítsen neki. Alexander Lipton, Miles elhunyt fia volt a minta, az ő agyát integrálták Vízió rendszerébe, ami ezután nem okozott több hibát. Azonban Vízió ezután sokkal jobban függött emberi lényétől, ami általában felülbírálta a rendszerét, elkerülve annak meghibásodását. Nem sokkal ezután, a Gyűjtők sorozatos támadásai után, egy Proctor nevű lény kicserélte a testét Vízióval. Miután az Angyalok legyőzték, Vízió visszakapta a vörös-bőrű szintezoid testét. Amikor feláldozta magát Onslaught ellen, egy szub-dimenzióba került, majd amikor az elpusztult, Morgan Le Fey ellen léptek harcba. Morgan elpusztította Vízió testének alsó részét, és amikor visszatértek a valódi világba, regenerációs traumába esett, és csak hologramként kommunikált. Ez alatt az idő alatt kezdett megjavulni a kapcsolata volt feleségével, és szerelmük újra kibontakozni látszott. Azonban a Skarlát Boszorkány elvesztette uralmát saját képességei felett, és vad tombolásba kezdett, lerombolva az Angyalok főhadiszállását, és megölve jó néhány csapattársát is. Víziót sokkolta felesége magatartása, és miután a Bosszú Angyalai hivatalosan is feloszlottak, Iron Lad és a Fiatal Bosszúállók mentora lett, hogy segítsen nekik legyőzni az Angyalok egyik legerősebb ellenségét, Kang-ot.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
Képes testsűrűségét és testtömegét változtatni. Emberi testet mimikáló szintetikus testében szerepelnek az emberi szerve, a vér, a csontok, de szintetikus anyagokból felépítve. Működésük megegyezik az emberivel, de erősebb, tartósabb, ellenállóbb, mint az. Kb. két órán keresztül képes maximumon lenni, reflexei kétszer gyorsabbak az emberinél, érzékei sokkal élesebbek, mint az embereké. Nem szükséges számára folyékony vagy szilárd élelem. A napgyöngy a homlokán 99%-osan képes hasznosítani a napenergiát, fotoszintézishez hasonló elven. Ez az energiamennyiség ellátja egész testét energiával, és ezt képes kilőni is fénycsóva vagy mikrohullám formájában. 500 és 30. 000 Fahrenheit között képes a sugarát vetni, de szélességét nem tudja kontrollálni. Maximum hőfokon 5 cm-es acéllemezt 10 másodperc alatt olvasztja át, és maximum 2 percig képes használni, ekkor teste kimerül, töltésre van szüksége. Szellemszerűtől gyémántkeménységűig képes változtatni teste sűrűségét, egy idegen dimenzióval lévő kapcsolata miatt. Ha anyagtalanból 10 gramm sűrűségűvé válik élőlényben, akkor annak fájdalmat okoz, és idegrendszeri zavarokat. Ha ennél sűrűbbé, akkor meg is ölheti. Erejére különlegesen vigyáz, nagyon óvatos, ha ilyet végez.
Adatok:
- Erő: Maximum szilárdságán 50 tonnát képes felemelni vagy kinyomni, átlagoson 5-öt, minimum sűrűségen semennyit.
Írta: Ben Reilly
, ,
Kategóriák: Wikizni | Bosszú Angyalai (616) | Ifjú Angyalok | Mesterséges Karakterek | Android | Sablonban levő karakterek | Ismert Személyazonosság | Férfi Karakterek | Vörös Szem | Vörös Bőrszín | Amerikai | 616-os Föld | Élő Karakterek | Teljes Karakter Adatlapok | Pupillával Vagy Írisszel Nem Rendelkező Karakterek | Robot Karakterek | Egyértelműsítő:Vízió | Egyértelműsítő:Victor Shade | Williams Család | Richards Család | Ultron Család
Kategorizálás > Állampolgárság > Amerikai
Kategorizálás > Állapot > Élő Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Vörös Bőrszín
Kategorizálás > Karakterek > Család > Richards Család
Kategorizálás > Karakterek > Család > Ultron Család
Kategorizálás > Karakterek > Család > Williams Család
Kategorizálás > Karakterek > Pupillával Vagy Írisszel Nem Rendelkező Karakterek
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Ismert Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Vörös Szem
Kategorizálás > Típus > Android
Kategorizálás > Típus > Mesterséges Karakterek
Kategorizálás > Típus > Robot Karakterek
Kategorizálás > Típus > Világok > 616-os Föld
Kategorizálás > Wikizni
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
Bosszú Angyalai (616)
Egyértelműsítő:Vízió
Egyértelműsítő:Victor Shade
Ifjú Angyalok
