Victor Creed (616)Szerkesztés
A Marvel Database wikiből
Ezek listája: Kardfogú, Victor Creed, El Tigre, Creed.
Tartalomjegyzék |
Története
Victor Creed CIA ügynök volt Kószaval, és egy Logan nevű kanadai mutánssal, akit később már Rozsomák néven ismertek. Creed ekkor vette fel a Kardfogú fedőnevet. Egy berlini akciójuk során elárulta a társait, és emiatt váltak halálos ellenségekké.
Kapcsolatba került a kanadai kormány X-Fegyver programjával, ahol Rozsomákot és Deadpool-t is átalakították. Itt módosították emlékeit, és agyába beleégették, hogy ő ölte meg Rozsomák régi szerelmét, Ezüst Rókat. Később egy, magát az Idegennek nevező személy alkalmazta bérgyilkosai között. Egy párizsi akciója alkalmával gyűlt meg a baja egy világhírű tolvajjal, akit Gambit-nek hívtak. Egy Németországi akciója alatt Mystique-el bonyolódott kapcsolatba, és született meg fiuk, Graydon Creed. Egy alkalommal megbízást kapott Jeryn Hogarth ügyvéd elrablására. A fickó azonban Daniel Rand, azaz Vasököl ügyvédje volt, aki meg is védte bizalmasát. Később az Óriáskígyónak lett szövetségese, és New Yorkban lett Montenegro maffiafőnök „alkalmazottja”. Késsel gyilkolt, nehogy felfedje magát, így itt ragadt rá a Gyilok név. Egy alkalommal Misty Knight újságíró került a szeme elé. Újra rossz emberrel kezdett, mivel szinte azonnal Misty segítségére siettek barátai, Vasököl, Luke Cage, El Aguila, és még páran. Kardfogú és Óriáskígyó menekülésre kényszerült, és kiléptek Montenegro bandájából. Visszatért az Idegen alkalmazásába, aki egy korábbi ügynöke, a Fekete Macska megölésére bérelte fel. A Macska és barátja, Pókember együtt azonban jobbnak bizonyult Kardfogúnál. Ezek után Miszter Sinister Martalócai közé lépett, aki a földalatti város lakóit, a Morlockokat akarta kiirttatni velük. Ekkor találkozott újra Rozsomákkal, aki többször is legyőzte. Kardfogú, hogy legyőzze belső vadállati énjét, szövetségre lépett a telepata Madárkaval, akit hamarosan megölt a köztudottan mutánsellenes Graydon, Kardfogú fia. Kardfogúnak elborult az agya, és sorra kezdett el öldökölni mindenféle személyeket. A tébolynak X Professzor és csapata az X-Men vetett véget. Elfogták Kardfogút, hogy pszichéjét rendbe hozzák. Többször is elszabadult, egy alkalommal, Pszichével végzett majdnem. Az USA kormánya által finanszírozott X-Faktor tagja lett - egy viselkedés szabályzó nyakörvvel. Nem sokkal később kiszabadult, és a Véreb Programba lépett - amit szintén az USA kormánya irányított. Adamantium csontokat kapott, így támadta meg nemezisét, Rozsomákot (akiben ekkor már nem volt az anyag). Megküzdöttek Apokalipszis (En Sabah Nur) előtt, hogy megszerezze a jobbik a „Halál Lovasa” címet. Kardfogú veszített, Adamantium csontjait Rozsomák kapta meg - és a megtisztelő címet is. A szétszaggatott Kardfogúra Gambit és szövetségese, Futár találtak rá Argentínában, majd Sinister elé vitték. Hogy helyrehozzák Adamantium csontjait, az Óriáskígyó adamantiumára volt szükség... Később Kardfogú csatlakozott Mystique-hez és csapatához, a Mutáns Testvériséghez, hogy az emberekre szabadítsák a Hagyaték Vírust. Az X-Men viszont legyőzte őket, rengeteg ártatlan életet megmentve ezzel.
Képességek és Szakértelmek
Képességek
Emberfölötti erő, ellenállás és gyorsaság. Szaglása, látása, hallása különlegesen fejlett. Gyógyító-faktora folyamatosan regenerálja, kezei és lábain levő karmai elég erősek, hogy akár csontokat is szétszakítson.
Szakértelmek
Kiváló harcművész.
Adatok:
- Erő: 1 tonna megmozgatására képes.
Felszerelés
Fegyverek: Fogai hegyesek, karmai hatalmasak.
Írta: Ben Reilly
198
Egyértelműsítő:Creed
Egyértelműsítő:El Tigre
Egyértelműsítő:Kardfogú
Egyértelműsítő:Victor Creed
Gonosz Mutánsok Testvérisége (616)
Kategorizálás > Állampolgárság > Kanadai
Kategorizálás > Állapot > Halott Karakterek
Kategorizálás > Bőrszín > Kaukázusi Bőrszín
Kategorizálás > Hajszín > Szőke Haj
Kategorizálás > Karakterek > Adamantiummal Rendelkező Karakterek
Kategorizálás > Karakterek > Agyarral Rendelkező Karakterek
Kategorizálás > Karakterek > Harcművész Karakterek
Kategorizálás > Karakterek > Karmokkal Rendelkező Karakterek
Kategorizálás > Nem > Férfi Karakterek
Kategorizálás > Személyazonosság > Titkos Személyazonosság
Kategorizálás > Szemszín > Sárga Szem
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek
Kategorizálás > Típus > Mutáns Karakterek > Béta Szintű Mutáns
Kategorizálás > Típus > Világok > 616-os Föld
Martalócok (616)
Sablonban levő karakterek
Teljes Karakter Adatlapok
X-Csoport
X-Faktor
X-Fegyver (Csapat) (616)
X-Men (616)
